Bizonytalanság az építőiparban – az épületinformációs modellezésé a jövő

4
min read time
2022-11-25 08:49:19


Az építőiparban egyre nagyobb a bizonytalanság, a gyorsan változó árak, az információ- és munkaerőhiány miatt valódi kihívás a határidők és a költségvetés betartása. A siker kulcsa a pontos, és egyben rugalmas tervezés, ezért Európa szerte egyre nagyobb kereslet mutatkozik az Épületinformációs Modellezés (BIM) iránt. A Wavin friss kutatása szerint itthon minden harmadik tervező használ BIM Revit intelligens tervezőszoftvert, a szakemberek 7 százaléka pedig kizárólag ezzel a programmal dolgozik. A megkérdezetett magyar tervezők 30 százaléka úgy látja, hogy a jövő az épületinformációs modellezésé, hiszen segít a tervhibák korai felismerésében, az érintettek közötti kommunikációban, és a pontos tervezésnek köszönhetően a felesleges anyagvásárlás is elkerülhető.

 

 

Az Épületinformációs Modellezés, azaz a BIM valójában egy intelligens tervezési folyamat, melynek segítségével olyan adatbázis születik, mely az adott épület tervezésével kapcsolatos valamennyi információt tartalmazza, illetve rugalmasan kezeli. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy szoftver, például a Revit, 3D-s modelleket alkot, melyek részletekbe menően megjelenítik a megépítendő épület egészét. Így a tervezéshez szükséges idő lényegesen lerövidül, a valósággal teljes egészében egyező terveknek köszönhetően pedig a kivitelező – és persze a megrendelő is – pontosan tudja, milyen és mennyi építőanyagra lesz szükség. A gyorsan változó árak és készletek miatt a rövid tervezési idő és a pontos anyaglista jelentős megtakarítást jelent. A BIM ráadásul nem csak a költségoptimalizációban és a gyorsabb tervezésben segít, hanem leegyszerűsíti a kommunikációt a tervezési folyamatban résztvevők között is.

„A digitális épületinformációs modell – többek között – az épület tervezőinek, kivitelezőinek hatékonyabb együttműködését is lehetővé teszi. Ennek egyik eredménye a kényszerű újratervezések, visszabontások számának jelentős csökkenése. A BIM a tervezéstől a költségvetés készítésén és a megvalósításon keresztül az üzemeltetésig, tehát az épület teljes életciklusában, a tervezéstől a lebontásig kínál megoldást” – mondta el Farkas Péter, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont igazgatója.


intelligens tamogatas

 

Nyugat-Európában egyre népszerűbb az épületinformációs modellezés, ezért a gyártók igyekeznek kiszolgálni a kapcsolódó igényeket, és olyan BIM csomagokat hoznak létre, melyek segítségével a cikkszámokkal és pontos dimenziókkal ellátott termékeik a tervekben közvetlenül megjeleníthetők. A Magyarországon gyártási kapacitásokkal is rendelkező, épületgépészeti és közmű termékeket kínáló Wavin például számos termékcsoportja számára dolgozott ki itthon is elérhető Revit csomagokat, valamint egyéb számos funkciót is kifejlesztett a gyorsabb és pontosabb tervezés érdekében. A Revithez felhasználható Pluginje többek közt színkódolással teszi átláthatóbbá a csőrendszerek tervezését, automatikusan hoz létre előgyártási rajzokat, és pontos terméklistát készít a valóban elérhető termékek felhasználásával.

 

A Wavin adatai szerint a BIM Magyarországon még gyerekcipőben jár. A vállalat friss felmérése[1] azt mutatja, hogy a magyar szakemberek 30 százaléka használja a Revit szoftvert – olykor csak a legnehezebben tervezhető épületrészek esetében – 7 százaléka pedig kizárólag a program segítségével tervez. Elsősorban a fiatalabb szakemberek és a nagyobb tervezőirodák nyitottak a legújabb, hatékonyságot növelő trendre: egyrészt a szoftver által nyújtott előnyök miatt, másrészt azért, mert sok projekt esetében már előírás, hogy a tervek „Revitben” készüljenek. A válaszadók elsősorban ipari létesítmények, illetve egészségügyi épületek, illetve közintézmények tervezésekor hagyatkoznak a szoftver pontos számításaira, de sokan dolgoznak családi-, illetve tömbházak tervein is Revittel. A legtöbben ivóvíz-, illetve lefolyórendszerek, a fűtés-hűtés, illetve a légtechnika tervezéséhez használják a szoftvert, és a szakemberek jelentős része az esővíz elvezetést és a tűzivíz rendszert is a Revit segítségével tervezi meg.

 

A Wavin kutatása szerint minden harmadik magyar tervező egyetért abban, hogy a jövő a BIM szoftvereké, és meggyőződésük, hogy ezek az intelligens megoldások idővel megkerülhetetlenek lesznek a tervezés során.

 

A Wavin YouTube csatornáján, számos video, valamint hasznos tipp és trükk is elérhető a BIM iránt érdeklődő, illetve a Revit szoftvert használó szakemberek munkájának megkönnyítésére.

 

[1] Nem reprezentatív kutatás 2022. júniusában, 100 szakember fő részvételével.