A bőrünkön és a közvetlen környezetünkön is érezzük, hogy az éghajlatváltozás nem csak a hőmérséklet emelkedéséről szól, hanem a csapadék mennyiségének és eloszlásának változásáról és a vízkészleteink aggasztó csökkenéséről is. Az éghajlatváltozás hatásait leginkább városaink szenvedik meg. Mit tehetünk annak érdekében, hogy az egyik legfontosabb kincsünket, a vizet megőrizzük és miért olyan fontos ez számunkra? Cikkünkben erre keressük a választ.
Már a sumérok is küzdöttek a vízért
Az urbanizáció folyamata felgyorsult, a városokat egyre jobban sújtják a klímaváltozással kapcsolatos problémák. Az özönvízszerű esőzések, a hőhullámok és a városi hősziget hatás mind olyan tényező, amelyek nagyban befolyásolják a lakosok életminőségét.
A vízért való küzdelem nem újkeletű a történelemben, már a sumérok is megtettek mindent legalapvetőbb erőforrásunkért, hiszen pontosan tisztában voltak azzal, hogy a városaik és a jövőjük a víztől függ.
A sumérok olyan fejlett civilizáció tagjai voltak, akik pontosan ismerték az éghajlatváltozás következményeit. Nem meglepő tehát, hogy amikor a régészek 1929-ben a Tigris és az Eufrátesz között, Lagosztól alig 20 kilométerre végeztek ásatásokat, egy rejtélyes építményre bukkantak. A kutatások bizonyították, hogy a régészek a Tello-hídra bukkantak, amely az eddig felfedezett legrégebbi híd. Azonban az építmény nem csak hídként funkcionált. A régészek egy “aszályellenes gépet” fedeztek fel, amely a sumérok igen impozáns próbálkozása volt a civilizációjuk megmentésére.
Forrás: https://www.britishmuseum.org/
Azt már az ókorban is pontosan tudták, hogy víz nélkül nincs élet a Földön. Így, amikor a klímaváltozás hatásait mérlegeljük különösen fontos, hogy a rendelkezésünkre álló víz mennyiségére, minőségére és időbeli eloszlására nagyobb hangsúlyt fektessünk.
Változások a csapadék mennyiségében
A United States Enviromental Protection Agency minden évben jelentést készít a csapadékvíz mennyiségének változásáról. 1910 óta az éves viszonylatban lehulló csapadék mennyisége, ahogy azt a diagram is mutatja növekvő tendenciát mutat.
Ez az ábra az összefüggő 48 állam területének százalékos arányát mutatja, ahol az éves csapadékmennyiségnek a szokásosnál jóval nagyobb része származott szélsőséges, egynapos csapadékeseményekből. A sávok az egyes éveket jelölik, míg a vonal a kilenc év súlyozott átlaga.
Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy ha nő az esővíz mennyisége, akkor miért aggódunk? A legfontosabb érveket vesszük sorra, amiért foglalkoznunk kell a csapadék mennyiségével és eloszlásával is.
Csapadék intenzitása és gyakorisága
Az éghajlatváltozás befolyásolhatja a csapadék intenzitását és gyakoriságát. A melegebb óceánok megnövelik a levegőbe párolgó víz mennyiségét. Ha több nedvességgel terhelt levegő mozog a szárazföldön, vagy viharrendszerré konvergál, intenzívebb csapadékot produkálhat. Ennek folyományaként pedig gyorsan lezúduló, nagy mennyiségű esőzéssel és az azt követő aszályos időszakokkal kell szembenéznünk.
Ebből a szempontból tehát két fontos hatással számolhatunk.
Több eső és áradás
A nagyobb párolgás miatt több víz van a levegőben, így a viharok egyes területeken intenzívebb csapadékot eredményeznek. Ez áradásokat okozhat és kockázatot jelent a környezetre és az emberi egészségre.
Szélsőségesebb aszály
A melegebb hőmérséklet nagyobb párolgást indukál, a vizet gőzzé alakítva a levegőben, és a világ egyes részein szárazságot okoz. Az aszálynak kitett helyek várhatóan még szárazabbak lesznek a következő évszázad során. Ez rossz hír azoknak a gazdáknak, akik ilyen körülmények között kevesebb termésre számíthatnak.
Olvadás
Az átlaghőmérséklet másik jelentős hatása az olvadás. Az olvadó hó és gleccserek vízzé válnak, amelyek a vízfolyásokba és folyókba kerülnek. Ez növelheti a folyók vízállását és a vízfolyásokban áramló víz mennyiségét, ami a part menti városokat veszélyeztetheti árvizekkel és árvízveszélyekkel.
Talajvíz szint emelkedés
A csapadék mennyiségének növekedése a városokra még egy, igen jelentős hatással van, ez pedig a talajvíz szint emelkedése. Ha a csapadékmennyiség megnő egy adott területen, akkor több víz kerülhet a talajba, ami emelkedő tendenciát eredményezhet a talajvízszintben. A magasabb talajvízszint nehezítheti a városok víz és csapadék elvezetését. Ez fokozhatja az árvízveszélyt és a helyi árvizeket, különösen a városokban, ahol a lefolyások és a vízelvezetés korlátozottak. A talajvízszint emelkedése megváltoztathatja a talaj stabilitását, ami súlyos sérüléseket okozhat az épületekben és az infrastruktúrában. A talajvízszint emelkedése például hajlamosabbá teheti az alapokat nedvességkárosodásra vagy akár beázásra.
A szélsőséges csapadékeloszlásnak további két jelentős hatása van.
Víz rendelkezésre állása
Az, hogy mennyi víz áll rendelkezésre egyenesen következik abból, hogy milyen mértékben változik a csapadék mennyisége, formája és eloszlása. Azokon a területeken, ahol a csapadék mennyisége növekszik, várhatóan a nettó vízkészlet is növekedni fog. Ott azonban, ahol a csapadék mennyisége változatlan, a vízkészlet várhatóan csökkenni fog. Azonban a csapadék mennyiségén túl figyelembe kell vennünk a hőmérséklet emelkedését is. A magasabb hőmérséklet miatt valószínűleg megnövekszik a víz iráni kereslet is, ami különösen jelentős lehet a mezőgazdaság és az energiatermelés (a legnagyobb vízfogyasztók), valamint a települési, ipari és egyéb felhasználások szempontjából.
Vízminőség
A csapadék időzítésének, intenzitásának és időtartamának változása negatívan befolyásolhatja a vízminőséget. A megnövekedett csapadék és az intenzív esőviharok következtében kialakuló áradások nagy mennyiségű vizet és szennyeződéseket szállítanak. Az áradások túlterhelhetik a vihar-, kombinált csatorna- és szennyvízrendszereket is, aminek következtében a kezeletlen szennyező anyagok közvetlenül bejutnak a vízbe. A nagyobb gyakoriságú és intenzitású csapadéknak kitett régiókban a lefolyás miatt több szennyezés és üledékképződés keletkezhet.
Ezek a szélsőséges időjárási események hatással lehetnek az emberi egészségre, korlátozva a tiszta ivóvízhez, élelemhez és menedékhez való hozzáférést, és megnehezíthetik az emberek azon képességét, hogy megbirkózzanak a hőséggel, szárazsággal vagy árvízzel.
Esővízszikkasztás a kiegyensúlyozott vízelvezetésért
Az esővíz gyűjtése nem modern kori találmány, mindenki emlékszik rá, hogy nemrégiben még a kiskertekben szinte mindig találkozhattunk esővízgyűjtő tartályokkal. Az így felvett esővizet aztán a kertek locsolására használták. Az esővíz tudatos felhasználása azonban nem állhat meg kizárólag lakossági szinten.
Annak megoldására, hogy a növények, akár mezőgazdasági szempontból is elegendő vízhez jussanak az aszályos időszakokban kiváló megoldás az esővízszikkasztás. A szikkasztómezők létrehozásával a földbe telepítjük a szikkasztókat, amelyek felfogják az esővízet és időben megfelelően elosztva juttatják be a földbe.
A szikkasztók tározásra is alkalmasak, sőt a két funkció kombinációjával igényre szabottan lehet újra felhasználni az esővizet. Kettő blokk van egymás mellett, az egyikből szivárog, a másikban megmarad, ha túltelítődik a tározó a felesleg a szikkasztóba kerül át.
A szikkasztómezők előnyei
A szikkasztómezők kialakításával javul a talaj vízmegtartó képessége, hatékonyabbá válik a vízgazdálkodás, javul a talaj egészsége és fenntarthatóbbá válik az ökoszisztéma.
Vízvisszatartás
Ahogy korábban írtunk róla, a szikkasztómező célja, hogy a hirtelen lezúduló csapadékmennyiséget fokozatosan engedje a talajba. Ez a lassabb lefolyás lehetőséget ad a talajnak arra, hogy hatékonyabban szívja fel és tartsa meg a vizet.
Talajerózió elleni védelem
A talajerózió veszélyeztetheti a talaj minőségét, csökkentheti a termőföld termékenységét és hozzájárulhat a környezeti problémákhoz. Az, hogy a víz lassabban jut be a talajba, hozzájárul a mélyebb rétegek stabilitásának megőrzéséhez, ezáltal csökken a talajerózió kockázata.
Vízminőség javítása
A szikkasztómezők telepítésével jelentősen javíthatunk a víz minőségén is. A lassabb vízfolyás és a talaj rétegeiben történő szűrés segítségével a szennyező anyagok eltávolításra kerülnek.
Fenntartható vízgazdálkodás
A szikkasztómezők csökkentik a vízveszteséget és növelik a talaj nedvességtartalmát. Ez különösen előnyös lehet olyan területeken, ahol a vízforrások korlátozottak vagy a vízhiány problémái jelentkeznek. Így a fenntartható vízgazdálkodás elengedhetetlen eszközeivé válnak.
Ökológiai élőhelyek támogatása
A szikkasztómezők hozzájárulhatnak a helyi ökológiai rendszerek fejlődéséhez és a biodiverzitás növekedéséhez is. Azokon a területeken, ahol a szikkasztómezőket fenntartható módon tervezik és kezelik, élőhelyet biztosíthatnak a növényeknek és állatoknak.
Helyi vízellátás biztonságának növelése
A szikkasztómezők kialakítása és fenntartása egyúttal hozzájárulhat a helyi közösségek vízellátásának biztonságához, különösen szárazság idején.
Esővíztározás és szikkasztás a Wavinnál
A Wavin Magyarország az Orbia csoport részeként a fenntarthatóság és környezetvédelem elkötelezett híve. A hatékony esővíztározás és -szikkasztás elősegítése érdekében három megoldást kínálunk lakossági és ipari felhasználásra egyaránt.
Aquacell - esővízszikkasztás praktikusan
A moduláris Wavin szikkasztóblokkok minden felhasználási területen megállják a helyüket,
független a talaj típusától, a rendelkezésre álló területtől vagy a terheléstől. Az AquaCell rendszer nem csak szikkasztóként, hanem tározóként is hatékonyan alkalmazható. A blokkok egymásra helyezhetőek, könnyedén tisztíthatóak, így praktikus, helytakarékos megoldást kínálnak. Az AquaCell rendszerek alkalmazási területtől függően a terhelhetőség szélesebb skáláját vonultatják fel, így alkalmazhatók forgalmasabb területeken is.
AquaCell Lite - esővíz szikkasztás és tárolás családi házas környezetben
Az AquaCell Lite rendszerek kifejezetten családi házas környezethez készültek, hiszen nem csak ipari és állami szinten, hanem az egyének szintjén is ugyanolyan fontos, hogy a vizet értékként kezeljük. Az AquaCell Lite blokkokból épített mezőkkel lehetőség nyílik a lezúduló csapadékmennyiség elszivárogtatására. A rendszert nem szabad összekötni a csatornahálózattal, így könnyedén telepíthető.
Q-Bic Plus - hatékonyság az esővíz-gazdálkodásban
A Wavin Q-Bic Plus moduláris szivárgó, csillapító, illetve tározó rendszer, amely már a jövő igényeit elégíti ki, és ipari alkalmazásokban ad választ a hatékony esővíz-gazdálkodással kapcsolatos problémákra. Rugalmasan alakítható, könnyedén szerelhető és tisztítható. A Q-Bic Plus kifejezetten nagy teherbírású, így akár nagy forgalmú területek alatt is alkalmazható.