„Minden tetőn kínálkozik egy lehetőség”: hogyan változtathatják meg a szivacsvárosok esővízkezelésünket?
El lehet látogatni Amszterdamba a csatornáiért, teljesen megszokott módon, de az igazán érdekes vízi utak nem az ember lába alatt vannak, hanem a feje felett.
Amszterdam 45 000 négyzetméternyi „kék-zöld” tetőnek ad otthont, amelyek elnyelik az esővizet, és lehetővé teszik az épületek lakói számára, hogy azt növények öntözésére és vécék öblítésére használják.
Gyönyörű zöldtetők bukkantak fel szerte a világon: speciálisan kiválasztott növények nőnek a biomassza többletsúlyának kezelésére tervezett szerkezeteken. Amszterdam egy lépéssel tovább lépett a kék-zöld tetőkkel, amelyeket kifejezetten az esővíz felfogására terveztek. Az egyik projekt, az intelligens, innovatív, éghajlathoz alkalmazkodó háztetők rugalmas hálózata (Resilio) több mint 9000 négyzetmétert fed le Amszterdam tetőiből, ebből 8000 négyzetmétert szociális lakótelepeken. Városi átlagban a kék-zöld tető lefedettsége még nagyobb, a becslések szerint több mint 45 000 négyzetméter.
A „szivacsváros” koncepció egyre népszerűbb. A tervezők több zöldterületet telepítenek, amelyek felszívják a világ felmelegedésével párhuzamosan egyre hevesebbé váló felhőszakadásokat. Ezzel egyidejűleg csökkentik az elöntések kockázatát, és újratöltik a felületek alatt lévő nedvszívó kőzetrétegeket, amelyeket aztán szükség esetén meg lehet csapolni. Míg korábban a városokat úgy tervezték, hogy a lehető leggyorsabban elvezessék az esővizet, ma egyre inkább kiaknázzák ezt az erőforrást.
A szivacsvárosok nagy kihívása, hogy a városi területek nagy része háztető. A zöldtetők felszívják az esővizet, hogy hidratálják a növényeket, de a kék-zöld tetők egy lépéssel tovább mennek: az infrastruktúra összegyűjti a folyadékot, tárolja és kiadja az épület lakóinak növények öntözésére és vécék öblítésére.
A rendszer rétegelv alapján működik. A felszínen növények találhatók: mohák, cserjék, fűfélék, páfrányok, gyógynövények, amelyeket az ún. sedummal kombinálnak, vagyis egy olyan szívós növényfajtával, amely a zöldtetők egyik legfontosabb eleme. (Míg a növényeknek napfényre van szükségük a túléléshez, a tetőn túl sok fény bombázhatja őket. Odafent meleg és szeles is lehet.)
A növények a talajban gyökereznek, tápanyagot és támasztást biztosítva számukra.
Alatta van egy szűrőréteg, amely megakadályozza, hogy a talaj a következő rétegbe kerüljön: egy könnyű műanyag rácsos rekeszrendszer (szikkasztórendszer), amely tárolja a vizet. Végül, ez alatt további rétegek találhatók, amelyek megakadályozzák, hogy a víz és a növényi gyökerek beszivárogjanak a tényleges tetőbe. „Valójában egy lapos esőhordó van a tetőn” – mondja Kasper Spaan, a Resilió programban résztvevő amszterdami vízgazdálkodási szervezet, a Waternet klímaalkalmazkodási politikájáért felelős fejlesztője.
A kék-zöld tető vízszintjét intelligens szelep szabályozza. Ha az előrejelzés szerint vihar közeleg, a rendszer idő előtt kiengedi a tárolt vizet a tetőről. Így záporeső esetén a tető feltöltődik, vagyis kevesebb eső jut a környező csatornákba. Más szóval, a tető egy szivacs lesz, amelyet szükség szerint ki lehet csavarni. „A ’kinyomható’ szivacsvárosban az egész várost alakíthatóvá varázsoljuk” – mondja Spaan.
Ez rugalmasabbá, ugyanakkor bonyolultabbá is teszi a hagyományos csapadékvíz-gazdálkodási rendszert. A Resilio projekt az Autodesk szoftverével modellezte a kék-zöld tetők hatását és az árvízkockázatot Amszterdamban, az éghajlatváltozáshoz is igazítva.
„A szoftver segítségével vethetünk egy pillantást a történelmi árvízmintázatokra, majd szimulációkat készíthetünk, amelyek segítenek ezeket megérteni. Ha ki tudunk vonni ekkora kapacitást a vízelvezető hálózatból, akkor, amikor jön a vihar, 10, 15, 20%-kal csökkenthetjük az elöntések mértékét” – mondja Amy Bunszel, az Autodesk építészeti, műszaki és tervezési megoldásokért felelős ügyvezető alelnöke. "Szóval a szoftverünk lehetővé teszi szimulációk végzését és különféle kompromisszumok megkötését."
A szivacsváros előnyein túl a kék-zöld tetők lehűthetik az épület legfelső emeletét, lényegében „kiizzadva” a tárolt vizet. A megfelelő fajta őshonos növényekkel segíthetik a beporzó rovarok ellátását, ezzel a természetet támogatva. Következő lépésként pedig a tudósok napelemek alatti növénytermesztéssel kísérleteznek, amit tetőtéri agrovoltaikus termesztésnek neveznek. Elméletileg ennek a kék-zöld rendszerekkel való párosítása javíthatja a napelemek hatékonyságát is, azoknak az elpárolgó vízzel történő hűtése következtében.
Nem minden épület lehet kék-zöld. A kiegészítő infrastruktúra nem túl nehéz, de a benne lévő víz igen. Tehát bár viszonylag olcsó és könnyű a rendszert újépítéseknél kialakítani, figyelembe véve a többletsúlyt, a régebbi épületek utólagos átalakításra szorulhatnak, hogy alkalmasak legyenek annak befogadására. Hosszú távon a megoldás pénzt takaríthat meg egy épület számára, ha csökkenti az önkormányzati rendszerből vásárolt felhasznált víz mennyiségét. Mint minden technológia, ennek költsége is csökkenni fog, ahogy szélesebb körben alkalmazzák.
Az elképzelés az, hogy az egyre súlyosbodó aszályokkal és áradásokkal sújtott helyeken ne csak a talajon alakítsanak ki szivacsvárosi koncepciót – például a szárazságtűrő növényekkel teli zöldterületeket, amelyek a csapadékvizet a víztartó rétegekbe szívják –, hanem az épületek tetején is. „Úgy gondoljuk, hogy a koncepció a világ számos városi területén alkalmazható” – mondja Spaan. „Európa déli részén – Olaszországban és Spanyolországban – ahol valóban aszálytól sújtott területek találhatók, új figyelem irányul az esővízgyűjtőkre.”
A városok akár adókedvezményekkel is ösztönözhetik a kék-zöld tetők építését, megjutalmazva az épülettulajdonosokat a túlterhelt csatorna- és elvezető rendszerek tehermentesítéséért. Az egyesült államokbeli városok, például Los Angeles és Pittsburgh pedig ehhez hasonlóan adót vet ki az ingatlanok nem vízáteresztő felületeinek nagysága után, ezzel arra ösztönözve a tulajdonosokat, hogy kerteket és egyéb zöldterületeket alakítsanak ki.
A holnap városa tehát nem a tudományos-fantasztikus irodalom fojtogató beton-metropolisza, hanem egy egyre zöldebb és szivacsként funkcionáló terület, amelyet szükség idején ki lehet csavarni. „A filozófiánk végül nem az, hogy minden tetőn minden lehetséges” – mondja Spaan –, hanem az, hogy minden tető kínál valamilyen lehetőséget.”
